Hungarikusz nyaralusz - így nyaral Magyar Ember

A Hungarikusz Nyaralusz 2008 nyarán született, egy görögországi nyaralás alkalmával.

Hungarikusz nyaralusz- így nyaral Magyar Ember

Bármilyen hasonlóság a cikk és a valóság között a véletlen műve lehet…

Hogyan indul egy magyar ember nyaralni? Hova megy? Mit visz magával? Önmagát adja, vagy megjátssza magát? Egyáltalán hogyan viselkedik?

Nos, egy magyar embernél már az elindulás is kalandos, de kezdjük inkább az alapoknál!

            Magyar ember jártában keltében betér egy utazási irodába, ahol szemtelenül sorolja igényeit: „Tengerpartra, olcsón, természetesen hibátlan panorámával a vízre!” A pult túloldalán ülő kiskosztümös hölgyemény sietve teszi magyar ember elé a legújabb prospektusokat. Spanyol, francia, horvát, olasz, görög… „Görög! Görög!”- hörgi Magyar Ember, és végtelen történetbe kezd Icukáról, és Béláról, akik még tavaly üdültek a kultúra bölcsőjénél.

Természetesen Mrs. Kiskosztüm kísérlete Magyar Ember félbeszakítására veszett fejsze nyele, így kénytelen- kelletlen hallgatja végig a történetet. Közben persze sebesen számol, hogy tudna minél több pénzt kihúzni „szegény” Magyar Ember zsebéből. Megszületik a végeredmény és a leendő turista pénztárcája öngyilkosságot követ el az összeg hallatán. Az első sokk kiheverése után a pénztárca újjáéled, Magyar Ember sietve fizet, s az üres (?) pénztárca mellett ott lapul a befizetett útról szóló tanúsítvány. Miután a család beletörődött, hogy Magyar Ember kifosztotta a bankszámlát, lázasan rohan a szekrényhez, ahol kétségbeesve tapasztalja, hogy „nincs egy rongya sem, amit felvehetne”. Újabb csapás a pénztárcára: fürdőruha, felső, extramini, úszónadrág, új melltartó, napolaj, és egyéb fontos dolgok beszerzése utazás előtt egy hónappal.

Magyar Ember utazás előtt egy héttel lázas pakolásba kezd, közben újabb és újabb támadásokat mér a pénztárcájára.

Elérkezik a várva várt nap: Magyar Ember útra kél. Csomagjainak száma alig haladja meg a nyolcat. Két utazótáska, két hátizsák, a napernyő, a hűtőtáska, az elemózsiás batyu a buszra, és az igazi zizegős, házilag tákolt hasitasi.

Magyar Ember taxit rendel, jó nagyot, hogy biztosan beférjen minden, ne kelljen kétszer fordulni, elvégre az dupla pénz. Nagy nehezen megérkeznek az indulásra kijelölt helyre, és kezdetét veszi „szép” magyar szokás szerint az utastársak szapulása. Ő túl kövér, rajta látszik, hogy gazdag… Akkor miért utazik busszal? Magyar Ember bele sem gondol abba, hogy nem minden arany, ami fénylik.

Fél órás késéssel a busz útnak indul felfedezni a nagyvilágot. Újdonsült turistánk végeláthatatlan panaszáradatba kezd: az ülések kényelmetlenek, és különben is, az előtte ülő pacsuli parfümjének köszönhetően nem érzi Bubuka- Magyar Ember tengerimalaca- aromáját. Panaszkodik továbbá a túl sűrű cigarettaszünetekre, mert pisilni eddig csak egyszer álltak meg.

Egy durrdefekt és a légkondi meghibásodása után Magyar Ember végre eléri a Kánaánt. Szobája elfoglalása után rohan is felfedezni a szupermarket sörkészletét. Szívja a fogát az alkoholárak miatt, hiányolja a kocsmákat, mégis egy üveg Uozoval jön ki a boltból. Megdicsőülten. Miután alaposan kibélelte gyomrát a görög nemzeti itallal, felölti fürdőruháját, és elindul a tengerpartra.

Szép, szép, de a Balaton az igazi- dörmögi magában, majd a hullámok közé veti magát. Magyar Emberünket pár kedves turista rángatja ki a tengerből. Köszönetnyilvánítás helyett szinte azonnal védeni kezdi magát, miszerint Ő így szokott úszni. Emberünk ezután a biztonságosabb napozás mellett dönt –természetesen napolaj nélkül-, majd elalszik a parton. Pár óra múlva céklavörösen ébred, de nem sajnáltathatja magát sokáig: indulni kell a várost bemutató sétára. A „welcome” beszélgetésen újra összefut a buszos ismerősökkel, kikkel boldogan smúzol, mégis, egészen mást gondol…

A találkozó végére, és Magyar Emberné erős nyomására úgy dönt, befizet egy fakultatív programra- pénztárcája legnagyobb bánatára. A másnapi kirándulásból Magyar Embernek semmi nem marad meg, napjának nagy részét az ánizspálinka bűvöletében tölti. Hazafelé örömmel veszi észre, hogy bizony görög földön is élnek emberek, és van Lidl! Azonnal az idegenvezetőnek esik, miszerint a görög Lidl-t hiba lenni kihagyni. Az utaskísérő enged a kísértésnek, és 30 perc vásárlást engedélyez az utasoknak. Magyar Ember 48 perc múlva, szatyroktól roskadozva jön ki az áruházból, és váltig állítja: a kirándulásnak ez volt a csúcspontja.

A hazavezető úton tovább issza az ánizsos kedélyjavítóját, és szemtelen ajánlatokkal bombázza a fiatal nőket, amire Magyar Emberné egy erőteljes fejre mért ütéssel válaszol. A kirándulás után fáradtan borul ágyába.

Magyar Ember napjait italozással, és aktív Lidl-zéssel tölti.

Hazaindulásakor könnyes búcsút vesz az áruháztól, és a kedves eladóktól. Ígéri, jövőre visszajön. A kiszolgálók remélik nem.
A hazautazás óráit –is- Magyar Ember az alkohol kábulatában tölti, az otthoni élménybeszámolóit pedig így kezdi: „Na, gyerekek! Az Uozo és a Lidl… Azok aztán az igazi görög kuriózumok…!”