Enyhe társadalmi szatíra- avagy, hol, és hogyan mulat az ifjúság?

2007-ben íródott kis szösszenet. Nem tartozik a kedvenceim közé, mégis mindig mosolygok rajta, amikor beugranak az emlékek.

Enyhe társadalmi szatíra- avagy, hol, és hogyan mulat az ifjúság?

A szülőket mindig nagyon érdekli, hogy féltett csemetéjük hova is indul a kockáspöttyöscsíkoshalálfejeshagyjálanyumertezadivat! rémtrikójában. Nem mondom, hogy felfedem a titkot, mégis, szeretnék ízelítőt adni a magyar fiatalok mulatozási szokásairól.

Vegyünk egy átlagos, nyitott, tipikus nyári szórakozóhelyet. Az egyszerűség kedvéért nevezzük mondjuk Green Elnézéstnek. A fiatalok minden típusa megtalálható itt: vannak rockerek, punkok, emok, alterek, raszták, deszkások, rapperek, diszkósok, technosok. Mondhatni minden, mi szem szájnak ingere!

Szokványos péntek este a GE-ben. Igaz, most nem olyan akadálymentes a bejutás. Az ajtónál álló fiatalembernek kicsit nehezére esik meghallania a koromat, ezért úgy gondolja minden figyelmeztetésem ellenére, hogy halálra rémíti magát az igazolványképemmel. Tessék, csak, én előre szóltam. Az első sokk, és a korom biztos forrásból való megtudása után az őr alaposan átvizsgálja a táskámat, van-e nálam szúró és vágóeszköz, amivel esetleg a nagysikerű együttes frontemberének életére törhetek. Csalódnia kell, nem talál semmit. Mehetek tovább.

A nehézkes bejutás után úgy érzem magam, mintha egy képregénybe csöppentem volna: egy a bibi- hiányzik a szuperhős. Nincs is időm gondolkodni, a tömegből egy emo lány toppan elém, és hirtelen felindulásból elkövetett ölelgetésbe kezd. „Ne haragudj, ismerlek valahonnan?”- préselem ki magamból ezt az egy mondatot, ugyanis a lány jobban szorít, mint piton az áldozatát. „Sehonnan, csak olyan szimpi voltál!” Azt hiszem magamra kéne tennem egy táblát: ’ Idegenek ne ölelgessenek!’ felirattal… Első sokk ma este a GE-ben. Semmi baj, lépjünk tovább.

Hopp, részeg emberke, sörrel, 12 óránál… Csetlés- botlás- csitt-csatt, a sör a nadrágomon landol. A srác az összeakadt nyelvével még megpróbál magából kipréselni egy „bocsánathoz” hasonlító mondatot, de nem nagyon sikerül neki. Gondolom nem az volt az este első söre.

Úgy döntök, a kisebb elszeparáltabb részben folytatom a péntek esti nagy bulit. A zene nem teljesen a stílusom, de a célnak megfelel. Tinci-tánci, nyugalomban, ameddig be nem jelentik, hogy kezdődik a nagy karaokee party. Remek. Az első versenyző megjelenése csillagos ötös, a lányok álma áll a színpadon. Kár, hogy ma estére a gonosz boszorkány ellopta a hangját, és akármennyire erőlködik, produkciója röhögőgörcsöt okoz. Egymás után jönnek a minden egyes karaokee partin elhangzó számok. Általában azok a fiatalok, akik először eléneklik a ’Kicsit szomorkás a hangulatom máma’ Csinibaba betétdalt, hamar eljutnak a „klasszikushoz”, ami nem más, mint  Tankcsapda: Be vagyok rúgva. Általában a parti végére egy örök sláger marad: ’Éjszaka ki visz majd haza?’. Nagy valószínűséggel az éjszakai busz.

Újdonág a színpadon: két fiatal lány 18-as karikás filmet megszégyenítő táncba kezd a rögtönzött színpadon. Nagy meglepetésre a fiatalabb korosztály fülig pirul, míg a húszas, sőt a harmincas(!!!) éveik végét taposó úri(?)emberek a nyálukat csorgatják. Azt hiszem, ezt liliomtiprás címszóval büntetik…

Ezt nem nézem tovább, gondolom magamban, és bóklászni kezdek a GE-ben. Egy srác toppan elém, s arra kér, hogy pofozzam fel. Mosolyogva keresem a kamerákat, ugyanis ez tuti a Kész átverés, de csalódnom kell: nem az. Sajnos, mazochista barátom hoppon marad: nem vagyok ütlegelős kedvemben.

Úgy döntök, hogy nem bírom tovább, részemről vége az estének. Ne, ne, végem! Egy huszonkét év körüli, szandál-rövidnadrág, izompoló összeállításban lévő srác mozdulataira leszek figyelmes: feltűnően rángatózik. Megijedek- talán epillepsziás? Pár másodperccel később, amikor meglátom a körülötte álló- visítva röhögő tömeget, rájövök: csak táncol.

Már csak pár méter, és kint vagyok, Kijutok a hősmentes képregényből... Egy lépés, aztán mégy, majd egy hangos kiáltás, „Bocsiiiiii! Válaszolnál egy kérdésünkre?”, és egy kamerával találom szemben magam. „Hol vetted a pulcsidat?” A New Yorkerben, lököm oda szárazon, és meg sem várva a reakciót, rohanok ki, a ’biztonságos’ buszmegállóba.

Jön a busz, és felszállok, a hátam mögött két 14 év körüli kislány beszélget: ’Ugye milyen jó volt az esti buli a GE-ben?’