Szeretlek Téged.
Te nem szeretsz már engem.
Legyünk barátok.
2011. június 29., szerda
2011. június 23., csütörtök
2011. június 19., vasárnap
A nők nem tudnak tájékozódni?
A feladat szerint egy szólásnak vagy közmondásnak kellett szerepelnie az írásunkban.
A nők nem tudnak tájékozódni?
Már órák óta bolyongtak valahol. A férfi egyre idegesebb lett, a nő pedig egyre nyugtalanabb. A benzin vészesen fogyott, ők pedig azt sem tudták, hol vannak. Három órával ezelőtt indultak el várost nézni – eddig mindent láttak, kivéve a várost. A nő ugyan erősködött, hogy gyalog induljanak el, de a férfi ragaszkodott az autóhoz. Ezért vannak most itt, a puszta közepén. Közben beesteledett, a levegő lehűlt – sűrű felhők takarták el a Holdat.
- Mondtam, hogy inkább gyalogoljunk – jegyezte meg a nő.
- Fogd már be a szádat! – rivallt rá a férfi.
A nő hallgatott. A férfi idegesen babrált a GPS-szel, ami hosszú percek óta csak azt hajtogatta: ”Kovácsné újratervez! Kovácsné újratervez! Kovácsné újratervez!”
- Kellett nekünk ez a kütyü, mint egy falat kenyér. És még azt mondják, hogy a nők nem tudnak tájékozódni! – szólt a nő csípősen.
Mielőtt a férfi válaszolt volna, Kovácsné közbeszólt: „Menjen egyenesen. Egy darabig!”
A férfi indított, a nő pedig csak annyit mondott: ismét vak vezet világtalant.
2011. június 13., hétfő
Meg nem élt élet?
Meg nem élt élet?
A kihalt kórházi folyosón visszhangzanak a léptek. Kipp-kopp-kipp-kopp. Tik-tak-tik-tak. A magas sarkú cipő kopogásának ritmusa megegyezik az óra kattogásával. Ő lép az óra ritmusára, vagy az óra igazodik a lépteihez?
Megáll. Körülnéz a kihalt folyosón. Sehol senki. Az egyik fehérre mázolt padhoz sétál. Leül. Egy ideig a táskájában kotorászik, és előveszi a könyvét. Füst Milán: Boldogtalanok. Kinyitja a könyvet, és addig lapozgat, ameddig meg nem találja az oldalt, ahol tartott.
Mennyire hasonlítunk Rózával! – gondolja magában a nő, akit szintén Rózának hívnak. Hiszen mind a ketten együtt élünk a férjünkkel, és férjünk szeretőjével azért, hogy mentsük a menthetőt. Csak abban nem vagyunk biztosak, hogy érdemes-e ennyit küzdeni egy régen halott házasságért.
A kihalt kórházi folyosón újra visszhangzanak a léptek. Kipp-kopp-kipp-kopp. Tik-tak-tik-tak. Még mindig nem tudni, hogy a cipő kopogásának ritmusa egyezik meg az óra kattogásával, vagy az óra kattogása egyezik meg a cipő kopogásának ritmusával? Egy hosszú barna hajú nő bukkan fel a folyosón. Köszönés nélkül a másik fehérre mázolt padhoz sétál, és leül. A táskájából újságot húz elő, és olvasni kezd.
Róza ismét a könyvébe temetkezik, és nem szól egy szót sem. Pár perc múlva Róza fülét halk szipogás üti meg. Hangtalanul feláll, a nőhöz sétál, és átnyújt neki egy papírzsebkendőt.
– Köszönöm – szipogja a nő vörös szemekkel. Róza nem szól, csak biccent, és visszaül a padra. Ismét kinyitja a könyvet, és a drámába temetkezik. „Milyen ember vagy te?! – „Olyan, mint más!” – olvassa magában.
– Nem vagyok visító tehén! – mondja halkan az újságos nő.
– Parancsol? – kérdez vissza Róza.
– Nem vagyok visító tehén! – ismétli a nő, majd nagy levegőt vesz, és folytatja – Egy órával a premier előtt találtam magamban, a mellemben egy csomót. Persze, hogy nem volt tökéletes az alakításom! Ki lett volna tökéletes?! – szipogja.
Róza tanácstalanul néz körbe. Mit csináljon? Mit csináljon? Mit csináljon? Leül a nő mellé, ad neki egy tiszta zsebkendőt, és simogatni kezdi a hátát. Van az úgy, hogy az ember nem tud mit kezdeni a könnyekkel.
– Maga miért van itt? – kérdezi a síró nő.
– Ugyanazért, mint maga – feleli kelletlenül Róza.
– Mit olvas? – bök a barna hajú nő a fejével a könyv felé.
– Füst Milántól a Boldogtalanokat.
A nő elcsigázottan néz maga elé. Megtörli a szemét, kifújja az orrát. Feláll a padról, és ablakhoz sétál.
– Nincs elég nyomorúság az életében, hogy még drámát olvas a szabadidejében? – kérdezi támadóan a barna hajú nő.
– Tudja kedves, minden könyv egy meg nem élt élet. Könnyű magának, hiszen színésznőként minden este megélhet egy másik életet. Nekem csak a könyvek jutnak. És hogy válaszoljak a kérdésére is: de igen, elég nyomorúságos az életem Füst Milán nélkül is, mégis szükségem van rá. Minden könyv egy meg nem élt élet… – ismétli – S bár a saját életemben Róza vagyok, míg olvasok, lehetek Vilma, vagy Húber, vagy orvos, vagy akármi! Mielőtt elindultam otthonról, egy megalázott feleség voltam. Amikor a magas sarkú cipőmben végig tipegtem az utcán, bomba nő volta. Amikor beértem a kórházba, csak egy rettegő nő voltam, aki a rákszűréses leletéért jött…
Gondolatmenetét a hangosbemondó hangja szakítja félbe.
– Török Sárát fáradjon be!
A barna hajú nő összeszedi magát és a holmiját, az újságot laza mozdulattal a kukába dobja. Az ajtóhoz sétál, keze a kilincsen pihen. Még visszafordul, Rózára tekint, és így szól: – Mi lesz, ha a saját életünk lesz a meg nem élt élet?! – kérdezi, majd becsukja maga mögött az ajtót.
2011. június 6., hétfő
2011. június 2., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)